Szabadka és Szeged

Szeged és Szabadka, a Pannon síkság két nagyvárosa, 50 kilométerre található egymástól, Budapest és Belgrád között félúton. Hasonló történelmi sors mutatkozik mindkét városnál, mind a török hódoltság idején, mind pedig később az Osztrák-Magyar Monarchiában. Az 1879-es nagy árvíz után megújuló Szegeden és a vasút megérkezésével a gyors iparosodást megélő Szabadkán is tért hódít a századfordulón az egyedülállóan díszes építészeti stílus, a szecesszió. Mindkét város ekkor nyerte el jelenlegi nagyvárosi arculatát, eklektikus palotákkal, középületekkel gazdagodtak. A turisztikailag egyre népszerűbb városok az épített örökségüknek is köszönhetik egyre nagyobb látogatottságukat. Emellett több területen is hasonlóságokat mutatnak, mint például gazdag gasztronómiai kínálattal rendelkeznek, természetes vizekben gazdag mindkét terület, változatos rendezvénykínálat várja az érdeklődőket mindkét városban. Amiben ugyanakkor igazán hasonló és egyben kiemelkedő a két város, az a látványos és lenyűgöző szecessziós építészetük.

A szecesszióról

Az új művészeti irányzat, amelyet a XIX. század végén, a XX. század elején a gyorsuló iparosodás, a városiasodás, és a gyorsan változó társadalom indított útjára, fellázadt a historizmus merev szabályai és az uralkodó ízlés ellen. Épp emiatt a szecesszió inspirációt nem az előző korokban és korábbi művészeti stílusokban keresett, hanem ötleteit a természetből, az ott előforduló alakzatokból és szerkezetekből merítette. A szecesszió rányomta bélyegét a modern élet minden területére. A szecesszió nem csupán művészeti stílus, életstílus is egyben. A szecessziós építészetet a buja, semmitől sem korlátozott formák, ívelt vonalak, hullámzó vonások és szokatlan színkombinációk jellemezték. A hangsúlyos asszimmetria, az új anyagot és építészeti technikák alkalmazása az épületeknek sajátos plasztikusságot, a néha túlzó szecessziós díszítés pedig játékosságot kölcsönzött. A geometriai és növényi motívumok valamint a női alakok váltak Európa szerte az építészek kedvelt motívumaivá. Alapjában véve nemzetközi irányzat, amely a különböző közegek nemzeti érzületeitől vezérelve különböző formákat öltött. Ausztriában bécsi szecesszióként, Németországban Jugendstil, Franciaországban és Belgiumban Art Nouveau, Angliában Modern Styl, Olaszországban stile floreale (virágos stílus), az Osztrák-Magyar Monarchiában pedig szecesszióként ismerték.

A szecesszió Szabadkán

A XIX. és a XX. század fordulóján az Európa-szerte tapasztalt forrongás a művészetekben, a tudományban és az élet egyéb területein Budapesten keresztül az akkor még ugyanazon országhoz tartozó Szabadkát is elérték. A béke és a gazdasági fellendülés időszakában Szabadkán is felizzott az építkezési láz. Az Európából érkező változások lassacskán Szabadka építészetében is kifejezésre jutottak, de továbbra is két irányzatot, két áramlatot képviseltek. Az egyik irányzat az olyan európai központok felé fordult, mint München, Bécs, Párizs és London, a másik, az erőteljesebb, a szecesszió nemzeti, magyar változatát képviselte.  Az európai irányzat elemei gyakrabban fordultak elő, a szecesszió magyar változata pedig csak néhány épülettel, de fekvésüket, rendeltetésüket tekintve uralták a várost és hozzájárultak ahhoz, hogy Szabadkát a szecesszió városaként tartsák számon. Ezek a Városháza, a Zsinagóga, a Raichle-palota, a bankok épületei…

Az avantgárd magyar művészek európai kollégáikat követve úgy vélték, hogy az ipari fejlődés tönkretesz mindent, ami szép, ezért a művészeteket be kell ágyazni a mindennapokba, a népi építészetre és a hagyományokra támaszkodva, helyi anyagok felhasználásával. A nemzeti sajátosságok után kutatva, a népművészetet és a népi építészetet tanulmányozva létrejött a szecesszió magyar változata, ez a jellegzetes könnyen felismerhető építészeti stílus.

A helyi építészek minden tudása, képessége, összeses ismereteik és utazásaik ellenére a nagyvárosok lelkülete, az újfajta építészet Szabadkára csak azután tört be, miután felkéréseket kaptak a budapesti és más városok alkotói. Itt kell megemlíteni Komor Marcellt és Jakab Dezsőt, Raichle Ferencet, a Vágó testvéreket, Vadász Pált, valamint azokat a helybeli építészeket, akik magukévá tették az újdonságokat, mint például Macskovics Titusz vagy Salga Mátyás.

A szabadkaiak óriási tettvágya, az ihletett építészek, művészek és kézművesek – akik számos szecessziós épületet hoztak létre – Szabadkán és a közeli Palicson – olyan létesítményeket alkottak, amelyek egy évszázaddal később is ugyanolyan szépek, látványosak és izgalmasak.

A szecesszió Szegeden

Az 1879. évi nagy árvíz utáni újjáépítés határozta meg Szeged mai arculatát. A régi épületek nagy része akkor összedőlt s helyükön új paloták emelkedtek. Erre emlékezve jegyezték fel a szegedi Városháza egyik vitrázsán Ferenc József császár ígéretét: „Szeged szebb lesz, mint volt”. És így is lett. A XX. század elején új, szecessziós épületeket emeltek, amelyek megtalálták saját helyüket a már kialakult városközpontban.

Szegeden – akárcsak Szabadkán – a szecessziós építkezés két irányvonala érhető tetten. Az egyiket az avantgárd magyar művészek képviselték, akik európai kollégáikat követve úgy vélték, hogy az ipari fejlődés tönkretesz mindent, ami szép, ezért a művészeteket be kell ágyazni a mindennapokba, a népi építészetre és a hagyományokra támaszkodva, helyi anyagok felhasználásával. A nemzeti sajátosságok után kutatva, a népművészetet és a népi építészetet tanulmányozva létrejött a szecesszió nemzeti jegyeket magán viselő irányzata, a magyaros szecesszió. Ez nem csupán esztétikai újításokat hozott magával, hanem az építmények lényegébe hatolt. A természetes motívumok, a levelek és a tulipánok habarcsba öntve, összefonódva áramlanak a homlokzatsíkon, legtöbbször Zsolnay-kerámiában és terrakottában vagy kovácsoltvas formájában. Ezek a motívumok tovább haladva behúzódnak az épületek belsejébe, a piktorok ügyes kezével kifinomult vonalak és színek formájában jelennek meg a falakon, ki egészí tve növénymi ntás kerámi ával,  lángolószí nű és mi ntáj ú vitrázsokkal. Vonulásuk azonban még ezzel sem ér véget, megtaláljuk őket kovácsoltvasból, sárga- és vörösrézből a belső berendezéseken, bútorokon is.

A másik irányzat építészei az európai hatásokat tükröző épületeket hoztak létre. A neves magyar építészt, Magyar Edét – akinek a munkássága meghatározta Szeged központjának arculatát – nem véletlenül hasonlítják a világhírű katalán építészhez, Gaudihoz. Ehhez az irányzathoz tartozott Raichle Jenő Ferenc is, akinek az építményei a szomszédos Szabadkát is ékítik. E két építész mellett, akik a legszebb és legtöbb épületet Szegeden valósították meg, számos más, főleg budapesti építész is rányomta kézjegyét erre a városra. Közülük említsük meg Baumhorn Lipótot, az Új zsinagóga tervezőjét, Lechner Ödönt, Hajós Alfrédot és Foerk Ernőt.

A város két folyó torkolatánál fekszik, ezért  lehetséges, hogy a víz motívumai szándékosan jelennek meg Szeged épitészetében. Tetten érhető a víz ábrázolása hullámzó formákként és vonalakként, vízi növények, virágok és misztikus parti hangulat ábrázolásaként.