SRHUEN

Emlékkút

Az épület neve: Emlékkút
Város, cím: Szabadka–Palics, Hősök parkja
GPS adatok: É 46.0978, K 19.7584
Épült: 1912
Stílusjegyek: A szecesszió magyaros változata
Tervező: Komor Marcell (1868–1944) és Jakab Dezső (1864–1932) építészek
Építtető: A munkálatokat Szabadka város finanszírozta.
Kivitelező: A szabadkai Márványipar kőfaragó műhely.
Műemléki besorolás: Védett műemlék

A díszkút története, változások

A palicsi fürdő épületegyüttese elkészültének emlékezetére állították föl. Az avatás ünnepének emelkedett hangulatot adtak Kosztolányi Dezső verssorai, melyek a kút kőburkolatán voltak olvashatók. A verssorok helyére Palics történelmére utaló sorok kerültek a két világháború között. Jelenleg ezek a feliratok három nyelven olvashatók: cirill és latin betűkkel szerbül, valamint magyarul. A kutat áthelyezték az 1920-as években a Női fürdő bejárata elé, helyére Beslics Anna (Ana Bešlić) szobrász „Szárnyak” című műve került. 1981-ben visszahelyezték eredeti helyére, ekkor új vízvezetéket vezettek hozzá, és kijavították kisebb hibáit. Gabrics Pocsucsa Vera (Vera Gabrić Počuča), szobrász 1995-ben teljeskörű restaurálást végzett rajta. Ez a harmonikus, kecses kút a Palicson kiépült épületegyüttes részeként a szabadkai szecessziós útvonalhoz tartozik. A többi palicsi épülettel együtt tervezik felvételét az európai Art Nouveau European Route szecessziós útvonalba is.

A díszkút ismertetése, értékelemzése

A sétány befejező elemeként megjelenő Emlékkút hármas talapzattal készült, melyet harcsa, vadkacsa és szárcsa szobrai és ábrándozó tekintetű leányok képmásai díszítenek. Az építkezések emlékére állították, jellegzetes szecessziós motívumaival, felállítása óta vonzó látványosság.

Irodalom

Duránci Béla, A Vajdasági építészeti szecesszió, Újvidék 1983, 72-78.

Gabric Počuča Vera, Acimovic Luka, Spomen cesma na Palicu, Glasnik Drustva konzervatora Srbije 20, Beograd, 1996, str.192-193.

Martinović Cvijin,Kata, Subotički opus Komora i Jakaba,Subotica 1988,67,68.

MZZSK Subotica, Zaštitar, zbornik zašite nepoktretnih kulturnih dobara, Subotica 2006, 141 .

Prcić Vujnović Gordana, Velika izgradnja Palica 1902-1912. Rukovet br 4-5-6/1998, Subotica, 1998, 46-57.

Secesija u Subotici – Szecesszió Szabadkán (urednik: Krstić, Boško), Subotica – Budapest, 2002, 74,75.